Avagy a valódi áramlás élménye
Mélyen ülő, fürkésző tekintetek, karamell színű bőr, apró kezek-lábak – és egy olyan különleges kapcsolódás, amit soha nem fogok elfelejteni.
A helyszín Bali, egy egészen egyszerű, családi kifőzde, az a fajta, aminek nem nézel be a konyhájába, de tudod, hogy nagyon finoman főznek.
Leültünk az egyik sokat látott, bordó műanyag asztalhoz, és rendeltünk két mangó juice-t, vagyis friss mangó turmixot, amiben semmi más nincs, csak az érett, édes gyümölcs. Magas üvegpoharakban kaptuk meg a napsárga italt, ami az én olvasatomban desszertnek is megteszi, annyira finom.
Időközben két nő érkezett a kifőzdébe, és vagy tíz kisgyermek, 1,5 évestől a 6 éves formáig. Dobozos instant tésztát választottak ebédnek, a legolcsóbbat, ami lehetségesnek tűnt a kínálatból. Türelmesen várták, amíg felforr hozzá a víz, és ismét nekiindulhatnak.
Nyugtáztam a helyzetet, majd alámerültem az utolsó Indonéziában töltött napunk érzelmi kavalkádjába. Azt akkor még nem sejtettem, hogy éppen egy addig még nem tapasztalt érzés-hullám közeledik felém... Az én hatalmas szívű Párom ugyanis észrevette, hogy az aprónép tekintete újra és újra ránk, illetve a poharainkra kalandozik, és nem csak a kíváncsiságuk okán.
„Meghívjuk őket is egy mangóra?” – hangzott a magától értetődő kérdése, ami valójában nem is kérdés volt, hanem egy természetes állítás – én pedig hirtelen kidugtam a fejem a lelki viharomból, és csak egyetérteni tudtam. (Szép kis lecke volt ez a jelenlétről is, de ezt most hagyjuk...:)
Szót tett követett, és már ott állt előttünk a pincérnőnk-szakácsnőnk, meglepetten fogadva a vélhetően nem túl gyakori történést. És ami ezután következett, attól most is megremeg a szám széle...
A kedves arcú étterem-felelős a hölgyekhez lépett, majd a következő pillanatban mindannyian odajöttek hozzánk, a gyerekek egyenként apró kezükbe fogták, majd a homlokukhoz emelték a kezünket. Így fejezték ki a hálájukat felénk. A könnyeim zabolázhatatlanul indultak útjukra, amit láthatóan nem értettek, ahogy azt sem sejtették, hogy sokkal többet adtak nekünk, mint mi nekik.
Két világ találkozott akkor, mindenféle elvárás, megfelelés nélkül, és olyan tisztasággal valósulhatott meg az adok-kapok áramlása, amit ebben a formában talán még soha nem éltem át.
Szavakkal nehezen leírható mindaz, amit ez az élmény megtestesít. És kétségtelenül az egyik legmeghatározóbb, illetve legfontosabb a kint töltött napjainkból - önmagában is, és azért is, mert sok helyzetben az ellenkezőjét tapasztaltuk.
Találkozni, látni, kapcsolódni, embernek lenni, kölcsönösen nyomot hagyni - a szó legszebb értelmében.
Hálás vagyok, hogy akkor, ott lehettünk, velük, hogy adhattunk, ők pedig nyitottan elfogadták. És ha a csodálatos érzelmi lenyomaton túl egy másik tanulságot is meg kellene fogalmaznom, amit a Páromtól, a gyerekektől és a helyzettől tanultam, ez lenne az:
A valódi áramlás független a külső körülményektől, a nemzetiségünktől, az anyanyelvünktől, a bőrszínünktől, a pénztárcánktól, de még az aktuális hogylétünktől is. Ha képesek vagyunk tisztán, prekoncepciók, elvárások, feltételek nélkül kapcsolódni, a csupasz, mindenféle címkéktől és kategóriáktól mentes emberi minőségünkkel jelen lenni, engedni és fogadni, akkor történik meg. Olyan, mint egy varázslat, mégpedig a legtermészetesebb, ami valójában mindig, mindannyiunk számára lehetséges. Ha élünk vele.
Köszönöm!
#emlék #találkozás #figyelem #jelenlét #kapcsolódás #nyitottság #áramlás #emberiminőség #ajándék #varázslat #tudatosság #boldogélet